Tóth Sándor kávébirodalmában jártunk
Nagy élményben volt részünk tavaly májusban, ezt szeretnénk Veletek megosztani. Már régóta terveztük, és most végre összejött: ellátogathattunk a hazai kávépörkölés egyik fellegvárába. Tóth Sándort azt hiszem nem kell bemutatnom azoknak, akik otthonosan mozognak a hazai kávés világban, de neve ismerősen csenghet annak is, aki egyelőre kevésbé ásta bele magát a témába. Mi először évekkel ezelőtt – még kávés pályafutásunk hajnalán – egy Gasztroangyal epizódban figyeltünk fel rá. Nagyon inspiráló volt a története és volt valami magával ragadó abban a lelkesedésben, ahogyan a hivatásáról beszélt.
„Egy ember, aki kávéval foglalkozik”, egy Ember, aki a helyén van.
Hitelesség. Talán ez az első szó ami eszünkbe jut róla, amikor megjelenik valahol, és ez nem volt másképp a személyes találkozáskor sem. Nyílt tekintetű, finom humorú, szerény. „Egy ember, aki kávéval foglalkozik”, egy Ember, aki a helyén van.
Mindig felemelő érzés beszélgetni olyanokkal, akik lelkesek, elhivatottak, szívvel-lélekkel csinálják azt, amibe belevágtak, akik nem csak szakmailag, hanem emberileg is magasra teszik a lécet, akik mernek álmodni, mert hisznek. Hisznek Istenben, hisznek önmagukban és hisznek abban, hogy amit tesznek, az jó. Tóth Sándor egy ilyen ember. Éppen ettől lesz olyan szerethető az, amit csinál. Ugyanakkor megvan benne a szakmai alázat és egy percig sem érezteti veled, hogy ő több, vagy jobb lenne nálad. Két lábbal áll a földön, nincs elszállva magától, pedig egy valódi kis csoda, amit ő művel itt, ha nem is a világ, de Szekszárd legvégén egy kis házban. Ez A Kávé Háza és a Lucky Cap Micro Roastery & Coffee Conception.
Megérkeztünk hát a „birodalomba”. Csinosan berendezett kis műhely, aminek jelentős részét két nagyra nőtt pörkölőgép tölti ki.
Kedvesen, mosolygósan fogad minket. A melléképülethez vezető úton nem mulasztja el megdicsérni a Férjem pólóján – szülinapi ajándék volt 🙂 – feszítő Probat gépet, aztán már ott is vagyunk. Az ablakban stílusosan néhány kávécserje integet. Megérkeztünk hát a „birodalomba”. 🙂 Csinosan berendezett kis műhely, aminek jelentős részét két nagyra nőtt pörkölőgép tölti ki: az öreg, sokat bütykölt bajtárs, és a vadiúj, csúcstechnológiás. Belépve azonnal megcsap a finom kávéillat. A sarokban ott figyel a névadó szerencsekalap.
A gépek zúgásától eleinte kicsit nehezen halljuk egymást, de hamar megszokjuk az autentikus háttérzajt. Kis felvezetés után bele is kezd az ismertetőbe, könnyed eleganciával mesél számos kávéval kapcsolatos érdekességről és tévhitről. Szó esik róla, hogy egyáltalán miért „kell”, hogy a kávé keserű legyen és mi a fő különbség a hagyományos és az újhullámos irányvonal között. Beszél a kávé feldolgozási eljárásairól, az egyes termőterületek egyedi jellegzetességeiről, illetve a kávékészítéshez használt víz kiemelt fontosságáról. Ennek saját bevallása szerint olyannyira nagy jelentőséget tulajdonít, hogy sokszor inkább küld megfelelő minőségű, saját gyártású vizet is a kávéval együtt, nehogy szó érje a ház elejét, hogy „ a Sanyi vacak kávét pörkölt”.
Ezt rögtön mi is megtapasztalhatjuk a gyakorlatban, cupping során hasonlítjuk össze a sima csapvízzel készült kávét a speciális vízzel készülttel, hát mit mondjak… tényleg ég és föld a különbség, aki nem hiszi, járjon utána 🙂 Ráadásul a kávék nem kevésbé prominens képviselőjével tehetjük ezt meg, mint a Kávék Kávéjával, az etióp őskávéval, amelyet a kávék Ádám-Évájának, vagy autós hasonlattal élve T-modelljének is nevezhetnénk. A fergeteges ízkavalkád tovább folytatódik, megkóstolunk egy Kenyai kávékülönlegességet, ami jól át is veri az érzékszerveinket. Hihetetlen, hogy még mindig, újra és újra meg tud lepni az a sokszínűség, amit a kávé rejt magában.
„Ha lenne nálam csokoládé, most odaadnám magának”
Ezzel tulajdonképpen meg is fogalmazódik a küldetés, amely a fő mozgatórugója Tóth Sándor és a Lucky Cap tevékenységének: „Ha már a Jóisten megteremtette ezt a csodálatos növényt, akkor hozzuk ki belőle a maximumot.” Mindezt sziklaszilárd alapelvek mentén igyekeznek megvalósítani, ami kétségkívül nem a könnyebbik út, viszont azt hiszem, csak így van értelme.
Becsületesség, alázat és maximalizmus: még akkor sem csapjuk be a vevőnket, ha ő maga sem venné észre. Csak a mindig tökéletesen azonos minőség „fér bele”. A pillanatnyi haszonnál sokkal fontosabb, hogy el tudjunk számolni a saját lelkiismeretünkkel és mindig a másik ember szemébe tudjunk nézni.
A pörkölő ajtaja nyitva áll bárki előtt, nincsenek titkaik. Minden szabályt betartanak, a legapróbbat is. Az összes ellenőrzésen csont nélkül átmennek, pedig jut belőle bőven. Büszkén meséli a történetet, amikor egyszer annyira rendben találtak mindent, hogy az ellenőrzést végző pénzügyőr csak ennyit mondott: „Ha lenne nálam csokoládé, most odaadnám magának.”
Amin magunk is meglepődünk…
A nap fénypontja egyértelműen maga a pörkölés, a közelmúltban beszerzett csúcsszuper gépen, aminek még a belsejébe is bepillanthatunk. Amin magunk is meglepődünk, hogy nem félti tőlünk sem a kávét, sem a berendezést, sőt kifejezetten kérdezi, hogy melyikünk szeretné csinálni – természetesen szigorú szakmai felügyelet mellett. 🙂 Bár azt azért hozzáteszi, hogy amikor komolyan pörköl, akkor teljes alkotói magányba vonul, ami nem is meglepő, hiszen mi ez, ha nem valódi művészet, amikor megpróbáljuk kibontani a kávéba zárt ízhatások legtökéletesebb kombinációját.
Lassan végéhez közeledik ez a csodálatos nap. Búcsúzóul még kóstolhatunk egy finom italt a kávézóban készített kávékülönlegességek közül. (Kövezzetek meg, de a csapatunkban végzett mini közvéleménykutatás során a tiramisu kávé aratta a legnagyobb sikert.)
Élményekkel feltöltődve távozunk, a kocsiúton hazafele egymás szavába vágva idézzük fel a legemlékezetesebb pillanatokat. Ezúton is nagyon szépen köszönjük ezt a hihetetlenül izgalmas „tárlatvezetést az ízmúzeumban”.
Ha legközelebb Szekszárdon járunk, mindenképpen betérünk egy kávéra a Kávé Házába. Tegyetek Ti is így! Megéri. 🙂
Köszönjük szépen Tóth Sándornak a cikkben szereplő fotókat.