Salvador Közép-Amerika legkisebb állama, nem is gondolnánk azonban, hogy ez a piciny ország a 15. legnagyobb kávétermelő a világon (~0,9% piaci részesedéssel és nagyjából 762 ezer zsák összterméssel). De mielőtt felfedeznénk a helyi kávékülönlegességeket, előtte dióhéjban ismerkedjünk meg az ország jelenével és múltjával.

Területe mindössze 21040 km2, ehhez képest a lakossága viszonylag nagynak mondható, amely körülbelül 6,4 millió fő (népsűrűsége ~330 fő/km2). Nevének jelentés: A Megváltó! Államformája elnöki köztársaság, fővárosa San Salvador, amely egyben az ország legnépesebb városa is (lakóinak száma ~520 ezer). Két országgal: Guetamalával és Hondurassal határos, délnyugat felől pedig a Csendes-óceán határolja. Közigazgatásilag 14 megye alkatja, hivatalos nyelve a spanyol, de emellett beszélik még a navatl nyelvet is, amely aztékok nyelve volt. Etnika öszzetétele: 86% mesztic, 13% fehér és 1% egyéb.

Történelme igen viharos volt az évszázadok során. Területét a spanyolok hódították meg még a 16. században, akik egészen a függetlenség kikiáltásáig 1821-ig gyakorolták a hatalmat. A helyi spanyolajkú elit elsősorban saját gazdasági érdeki miatt akrtak elszakadni a spanyol koronától. A spanyol uralomtól való függetlenedés után csatlakotak a közép amerikai államok szövetségéhez, amelynek 1838-as felbomlása után függetlenek lettek. A 19. században jellemzően a helyi gazdasági elit adta az elnökök többségét, így valójában az ő kezükben volt a hatalom. A 20. század Salvador életében a diktatúrák százada volt, hiszen újabb és újabb katonatisztek váltották egymást az elnöki székben, akik az oligarchákkal együtt kormányozták az országot. Ennek az eredménye lett az 1979-ben kirobbanó salvadori polgárháború, amely sok ember mészárlásához vezetett. A háborús eseményeknek az 1991-es béketárgyalások vetettek véget.

A kávétermesztés kezdete Salvadorban a 19. század közepéig nyúlik vissza. Ekkor a kávétermesztés nagy profitja elősegítette, hogy a termőföldek nagyrésze a gazdasági elitek kezében összpontosuljon, így kezdetban hatalmas ültetvények jöttek létre. Az infrastruktúrális fejlesztéseket is a kávéexport szolgálatába állították, hiszen ebben az időben rengeteg új kikötőt és vasútvonalat építettek. A politikai környezetet is a saját oldalukra állították (ezekből a körökből kerültek ki az elnökök és fontos politikai tisztségviselők), mivel a munkaerő kivándorlását akadályozó törvényeket foganasítottak az ültetvény tulajdonosok érdekeihez igazodva. Manapság teljesen más viszonyok uralkodnak a salvadori kávéiparban, a 20 ezer termelő nagyrésze kisebb területeken (~20 hektár) gazdálkodik.

Salvadorban a földrajzi adottságok rendkívül jók a kávétermesztéshez. A megfelelő tengerszint feletti magasság, a bőséges csapadék a környező országokhoz hasonlóan elegndő terméshozamot biztosít. Jellemző itt az SHG, vagyis a kizárólag magasan termett kategóriákba tartozó kávék. A cserjék 90%-át árnyékban nevelik, amely több előnnyel is rendeljezik. Egyrészt a kiterjedt árnyék és a növényzet lehetővé teszi a kávégyümölcsök lassú érlelődését, amely édes, krémes, szárított gyümölcsös, csokoládés és karamellás ízjegyeekkel rendelkező, sűrű kávébabokat eredményez. Másrészt így a kávéültetvényeknek fontos szerepük van az erdőírtás elleni harcban, amely egyben az itt elő állatok életterét is megvédi. Salvadorban csak Arabika variánsok találhatók meg, elsősorban a tradicioonális Bourbon fajták, de ezek mellett létezik Caturra, Catuai, Catisic, Pacas és Pacamara. Ez utóbbi egy igazi „ász”-nak számít Salvadorban. Ezt a hibridet a Salvadori Kávékutató Intézet (Salvadoran Instituten Coffee Research, SICR) 1958-ban állította elő a Pacas és Maragogype variációkból. A Pacamara rendkívül karakteres, gyógynövényes és gyümölcsös ízjegyek (sárgadinnye, citrus és egy kis csokoládé).

A fenti térképen láthatóak a legfontosabb kávétermelő régiókat mutatja be. A legnagyobb az összes közül Apaneca-Llamatepec régió, mivel a gazdaságok fele itt található, azonban a legjobb minőség az Aloptepec-Metapan régió vulkanikus talajáról származnak. A többi kávétermesztő régióban is kiváló minőségű kávék teremnek, azonban kisebb mennyiségben. A betakarítási időszak októbertől egészen márciusig is eltarthat. A termés fermentációja (a kávé feldolgozásának folyamata) általában nedves eljárással történik, de egyes helyeken száraz eljárást is használnak.

Mivel az utobbi években a világkereslet a mennyiség helyett a minőség felé fordult (speciality kávé), ezért a helyi termelők is érdekeltek lettek abban, hogy minél izgalmasabb, érdekesebb ízvilágú kávékat állítsanak elő. Ennek a folyamatnak az eredményeként a kereskedők a tőzsde helyett inkább közvetlenül a farmról vásárolnak, amely egy win-win megoldás, hiszen a kereskedő egyre jobb minőségű kávét tud vásárolni, a termelő pedig megfelelő áron el tudja adni a portékáját. Egy másik pozitív hozadék, hogy az ország belépett a Cup of Excellence szervezetbe, amely kávék minősítésével és értékelésével foglalkozik.